2023. február 27., hétfő

Az "ígéret földje"

 Kedves 5. osztály! 

A mai órán új témába kezdtünk, a zsidó nép történetével, vallásával, az egyiptomi fogságukkal és az önálló államuk létrejöttével foglalkoztunk. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. 

Aki nem tud részt venni az 5.a-ból a filmvetítésen, ezen a linken megtaláljátok az
Egyiptom hercege című mesét és a hozzá tartozó feladatlapot is, amivel a hibátlan kitöltők ötöst szerezhetnek. 



2023. február 24., péntek

India és Kína a hidegháború idején

 Kedves 8.a! 

A kedd napon nem én, hanem Orsi néni tartotta nektek a töriórát. Ha jól értesültem, ezt a leckét írtátok le a füzetbe, úgyhogy megosztom veletek a PPT-t és az óravázlatot is. 



2023. február 20., hétfő

A török kor hazánkban - SEGÉDANYAG A DOLGOZATHOZ VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ

Kedves 6.a! 

Ez a poszt most kifejezetten nektek szól, de a 6.b-sek is nyugodtan olvassák végig. 

A héten már nem leszek, lebetegedtem, de ez nem jelenti azt, hogy a pénteki dolgozatot ne írnátok meg! 😉

Mindössze három lecke anyagát kérem majd számon ezekhez az óravázlat és a PPT is elérhető itt: 

Az ország három részre szakadása óravázlat és PPT

A három részre szakadt ország élete óravázlat és PPT

Végvári harcok, végvári hősök óravázlat és PPT

Amit javaslok, hogy alaposan nézzetek át: 
- Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd beragasztott lap
- minden, amit Fráter Györgyről leírtunk
- a három országrész jellemzői (táblázatként van a ti füzetetekben)
- a kettős adóztatás rendszere
- a csaták évszámai, helyszínei, magyar kapitányai (1532, 1552, 1566)
- a fogalomtárból az alábbiak: Hódoltság, szultán, janicsár, gyermekadó(devsirme), szpáhi, pasa, vilajet, szandzsák, topcsi, haradzs, kádi és a defterdár (ez csak a füzetbe lett leírva)
- török kori emlékek (a képeket is nézzétek meg alaposan A három részre szakadt ország PPT végén). 

Bármi kérdésetek lenne a dolgozattal kapcsolatban, írjatok nyugodtan, az emailcímemet tudjátok. 😊

Sok sikert a felkészüléshez! 



Róma - összefoglalás

 Kedves 5. osztály! 

A mai napon összefoglaltunk mindent, amit a korábbi dolgozat óta tanultunk Rómáról. Nem témazáró, hanem röpdolgozat várható (az 5.a-nak csütörtökön, az 5.b-nek pénteken)! 

Az összefoglaló feladatlap és a megoldókulcs, valamint a PPT is elérhető. 

Sok sikert a felkészüléshez! 



2023. február 17., péntek

2023. február 16., csütörtök

Oktatás az ókori Rómában, Róma bukása

 Kedves 5. osztály! 

A mai órán egy rövid, kiegészítő tananyaggal kezdtünk, majd Róma bukásáról meséltem nektek. 

Oktatás: PPT és óravázlat

Róma bukása: PPT és óravázlat

Óra végén kaptatok egy összefoglaló feladatlapot, a házi feladat a 2, 7, 8. feladat lesz. 

Jövő hét elején összefoglalunk, így lassan érdemes átnézni mindent, amit az első Róma dolgozat óta tanultunk. 



2023. február 13., hétfő

Várháborúk kora

 Kedves 6. osztály! 

A mai órán egy izgi témába kezdtünk bele, ami ismerős is lehet azoknak, akik már olvasták az Egri csillagokat. 1552-ben a török nagy erejű támadást indított hazánk ellen, sok várat foglaltak el, de Egernél sikeresen megállította a muzulmán hadakat Dobó maroknyi serege. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. 



2023. február 12., vasárnap

Wellness az ókori Rómában

 Kedves 5. osztály! 

Ma nem mindennapi órát tartottam nektek, remélem élveztétek a személyes bemutatót és az ókori fürdőkultúráról mesélteket. 

A PPT elérhető, kötelező óravázlat ma nem volt, mindenki azt írta le, amit érdekesnek, izgalmasnak talált. :) 



2023. február 10., péntek

A nagy háború okai

 Kedves 7.a! 

A mai farsang miatt toltuk el a tz-t, így viszont új témába kezdtünk: az első világháború okairól, ürügyéről, az egymással szemben álló felekről és a szövetségi rendszerekről meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető, de ez a téma a szerdai dolgozatban nem lesz benne! 



2023. február 8., szerda

A dualizmus kora - ÖSSZEFOGLALÁS

Kedves 7.a! 

Ma összefoglaltunk mindent, amit a dualizmus koráról tanultunk. 


A dolgozatot jövő héten szerdán írjátok majd. 



A három részre szakadt ország élete

 Kedves 6.osztály! 

A hét első óráján hazánk három részre szakadásáról, a különböző részek mindennapjairól meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. 



Nemzetközi konfliktusok a hidegháború idején

 Kedves 8.a! 

A mai órán a hidegháború első konfliktusáról, a koreai háborúról és Észak-Koreáról meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. Nem fejeztük be a teljes témakört, jövő héten folytatjuk. 



Kelet és Nyugat peremén

 Kedves 8.a! 

A múlt héten az NSZK-NDK születéséről, a megosztott Németországról tanultunk. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. 



2023. február 5., vasárnap

Városnézés az ókori Rómában

 Kedves 5.a! 

A mai órán idegenvezetőkké válva ti magatok mutattátok be Róma leghíresebb épületeit. Sok mozawebes tartalmat is megnéztünk, az óravázlatot pedig kinyomtatva megkaptátok óra végén. 

A PPT-t is megosztom veletek, otthon érdemes átnézni, a képeket megcsodálni. :)


Kedves 5.b! 

Veletek ezt a témát a pénteken vesszük. :) 



2023. február 4., szombat

A dualizmus válsága

 Kedves 7.a! 

A pénteki óránkon a dualizmus problémáiról, a kivándorlásról, a véget nem érő parlamenti beszédekről és a nemzetiségi ellentétekről meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető, kezdjetek el ismételni, mert hamarosan témazárót írtok. 



A három részre szakadt ország (ismétlés)

 Kedves 6. osztály! 

A hét második óráján elkezdtük új témakörünket, egy kis ismétléssel elevenítettük fel mindazt, amit eddig Szapolyai Jánosról és Habsburg Ferdinándról tanultatok. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. A hiányzók kérjenek tőlem fogalomtárat és térképeket is a jövő héten! 



2023. február 2., csütörtök

Pannónia

 Kedves 5.a! 

A mai óránkon hazánk római kori településeiről, Pannónia provinciáról meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. 

A házi feladathoz szükséges infókat a PPT-ben és a KRÉTA házi feladatos részénél is megtaláljátok! 

Colosseum: Emma, Stefi, Benő, Zoli

https://issuu.com/budavaritortenelemora/docs/v_rosn_z_s_az_kori_r_m_ban_-_colosseum

Forum Romanum: Mári, Emese, Sári, Adél

https://issuu.com/budavaritortenelemora/docs/v_rosn_z_s_az_kori_r_m_ban_-_forum_romanum

Circus Maximus: Marci, Miki, Lévi, Milán

https://issuu.com/budavaritortenelemora/docs/v_rosn_z_s_az_kori_r_m_ban_-_circus_maximus

Pantheon: Samu, Panni, Beni, Erik

https://issuu.com/budavaritortenelemora/docs/v_rosn_z_s_az_kori_r_m_ban_-_pantheon



Kedves 5.b! 

Veletek ez a téma a jövő héten kerül sorra! 



2023. február 1., szerda

Budapest, a világváros

 Kedves 7.a! 

A mai napon Budapest születéséről és a millenniumról meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. 

Egy témánk maradt csupán, majd összefoglalás következik. A témazáró dolgozatot február 15-én (szerda) írjátok.