2018. november 29., csütörtök

A szabadságharc bukása

Kedves 7.a!
A mai órán befejeztük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc témakörét. Nagyszerű korszaka ez történelmünknek, melyben jól megmutatkozott, képes a magyar nép egy szebb célért az összefogásra. Azonban a túlerő sajnos itt is győzött.
A PPT és az óravázlat is elérhető. Ahogy órán is elmondtam, az aradi 13 nevét nem kell leírni a füzetben, hiszen a fogalomtárban szerepel.
A következő történelemórátokon összefoglalunk, majd dolgozat várható.


Hellász - bevezetés

Kedves 5.a!
A mai napon megismerkedtünk új témakörünk helyszínével, Hellásszal. Sok dologban teljesen más vidék ez, mint az ókori Kelet. A PPT és az óravázlat is elérhető.
Készüljetek, felelés várható!


2018. november 27., kedd

A Vegyesházi királyok kora - ÖSSZEFOGLALÁS

Kedves 6. osztály! 
A héten összefoglaltunk a magyar történelem virágkorát felölelő témakörünket. Az órán kiosztott feladatlap és annak a megoldókulcsa is elérhető. 
Készüljetek, tanuljatok sokat, mert nehéz dolgozat várható! 


2018. november 26., hétfő

Mohács

Kedves 6. osztály! 
Ezen a héten befejeztük a Vegyesházi királyok korszakát. Fénykora volt ez a magyar történelemnek, mely sajnálatos fordulattal, egy felelőtlen uralkodóval és egy végzetes csatával zárult. Közel 500 évre megszűnt az önálló, független Magyarország. 
A PPT és az óravázlat is elérhető.
A hét második óráján összefoglalunk, jövő héten pedig témazárót írtok! Készüljetek! 


A szabadságharc tetőpontja

Kedves 7.a!
A mai napon befejeztük a dicsőséges tavaszi hadjárat megbeszélését, melynek tetőpontja Buda visszafoglalása volt. A PPT és az óravázlat is elérhető.
A pénteki napon rendkívüli történelemórátok lesz a Fiumei úti sírkertben, ahol megnézzük Batthyány, Deák és Kossuth mauzóleumát valamint a szabadságharc hőseinek sírját.


2018. november 22., csütörtök

A szabadságharc kezdete

Kedves 7.a!
Ezen a héten befejeztük a szabadságharc kirobbanásának és első évének eseményeit. A PPT és az óravázlat is elérhető.
A november 30-i rendkívüli történelemórátok miatt igyekszünk közösen minél több információt magunkba szívni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témaköréből. Így kérlek fokozottan figyeljetek arra, mikor kérek történelemfelszerelést tőletek.


Hellász

Kedves 5.a! 
A héten megírtátok a dolgozatot az ókori Kelet államaiból, így új témakört kezdünk, ez pedig az ókori Görögország, vagyis Hellász lesz. 
Első házi feladatotok a témával kapcsolatban a következő: nézzétek meg a Hercules című filmet és gyűjtsétek ki belőle a görög isteneket. 


II. Ulászló

Kedves 6. osztály! 
A hét utolsó óráján megismerkedtünk egy kevéssé erőskezű uralkodóval, II. (Jagelló) Ulászlóval. A gúnynevén csak "Dobzse" (jól van) Ulászló idején meggyengült a királyi hatalom, nem folyt be elég pénz a kincstárba, így ütőképes, a török ellen fellépni képes serege sem volt az országnak, ez pedig végzetes következményekkel jár majd. De erről később. 
A PPT és az óravázlat is elérhető. 
Szép hétvégét nektek! :) 


2018. november 20., kedd

Hunyadi Mátyás

Kedves 6. osztály! 
Ezen a héten befejeztük Hunyadi Mátyás életének és uralkodásának megbeszélését. A PPT és az óravázalat is elérhető. 
A témakörünkből már csak 2 lecke van hátra, érdemes lenne nekikezdeni a fogalomtárnak (aki eddig nem tanulta a fogalmakat óráról órára) és az ismétlésnek. 


2018. november 15., csütörtök

A Batthyány-kormány és az áprilisi törvények. A nemzetiségi ellentétek

Kedves 7.a!
Az előző történelemórátokon belekeztünk az új leckébe, ezt viszont nem tudtuk befejezni. Nagyon szerteágazó, sok részből álló lecke ez, mely a végén összeáll egy egésszé.
A PPT és az óravázlat is elérhető.


Hunyadi János

Kedves 6. osztály! 
Ezen a héten megismerkedtünk a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakjával, a törökverő Hunyadi Jánossal. A PPT és az óravázlat is elérhető! 
Mivel kicsit torlódtak a tananyagok, a házi feladatok is máshogy alakultak a két osztálynál. Kövessétek a KRÉTA felületén, ki mit kapott házi feladatnak. Ne felejtsétek a térképes és a füzetben lévő írásbeli házi feladatot se! 



Az "ígéret földje"

Kedves 5.a!
Az elmúlt két órán Palesztináról, az "ígéret földjéről" és a zsidó népről tanultunk. 
Mutattam nektek Bibliát, és olvastam nektek belőle néhány részletet. Megismerkedtünk Mózes történetével, a 10 csapással és az egyiptomi fogságból való szabadulás eseményeivel. 
Az óra végén már nem maradt idő az utolsó diára, így kérlek titeket, hogy holnap ének órára hozzatok történelem füzetet, hogy azt a keveset be tudjuk fejezni, amire ma már nem maradt idő. 
A PPT és az óravázlat is elérhető. 

Az órán néztünk egy rövid részletet az Egyiptom hercege című filmből, ez is elérhető számotokra. 

Ne feledjétek: jövő hét kedden összefoglalunk, és egy hét múlva dolgozatot írtok! NEM TÉMAZÁRÓ!!!
Aki szeretne már a hétvégén gyakorolni rá, ezen a linken elérhető a gyakorló feladatlap megoldása. 


2018. november 12., hétfő

Buda

Kedves 6.b! 
A mai órán megismerkedtünk röviden a középkori Buda felépítésével, történetével, majd elkeztünk Hunyadi János életével foglalkozni. 
Az óravázlat (Buda, Hunyadi) és a PPT (Buda, Hunyadi) is elérhető. 
Felelésre készüljetek! 


2018. november 8., csütörtök

Az ókori India, Kína

Kedves 5.a! 
A mai napon befejeztük India és Kína ókori történetét, valamint szót ejtettünk az ókorban megjelenő új találmányról, az írásról! 
A PPT és az óravázlat is elérhető. 
Jó hétvégét nektek! 


2018. november 6., kedd

Luxemburgi Zsigmond

Kedves 6.b! 
A mai óránkon kellően borzoltam a kedélyeket a Nagy Lajos halálát követő 5 év történéseinek részletezésével. Szó esett a 39 napig uralkodó, az egyértelműen nem természetes halált halt Kis Károly uralmáról és az ezt követő bosszúról, a király bebörtönzéséről és a szülés középkori veszélyeiről, mely minden nőre, így a királynőkre is kiterjedt. 
Az órai PPT és az óravázlat is elérhető. 
Sok házit adtam, de jövő hét hétfőig bőven lesz időtök megcsinálni, valamint alaposan felkészülni a felelésre is! 



Forradalom és szabadságharc

Kedves 7.a!
A mai órán belekezdtünk egy új, nagyon izgalmas témakörbe. Az elkövetkező órákon 1848-1849 eseményeit tárgyaljuk majd, igen részletesen.
A PPT és az óravázlat elérhető.
Megosztom veletek a témakörünkhöz tartozó fogalomtárat és térképet is!
Akit pedig jobban érdekel a téma, itt olvashat a Pilvax kávéházról és arról, mit ettek-ittak Petőfiék a forradalmi napokban.


Az egyiptomi hétköznapok

Kedves 5.a! 
Az elmúlt jó néhány órát az egyiptomi emberek mindennapjaival töltöttük, hála a kiselőadásaitoknak. 
Meg is osztanám ezeket veletek:
Egyiptomi öltözet
Egyiptomi tudományok
Múmiák
Egyiptomi vallás
Piramisok

Mozaweben csudaklassz dolgokat találhattok. 
Érdekel, milyen volt egy egyiptomi lakóház, vagy izgat, hogy öltözködtek az egyiptomi fáraók, esetleg mit viseltek a közemberek? 
Szívesen megnéznéd, hogy nézett ki a fénykorában Egyiptom legnagyobb piramisa, vagy vetnél egy pillantást Dzsószer piramisára? Esetleg a híres fáraó, Tutanhamon sírjának építményét lesnéd meg? 
De ha csupán egy kis borzongásra vágysz, ajánlom nézd meg újra a fáraó átkáról szóló filmet. Akinek nincs mozaweb hozzáférése, ITT megtekintheti a filmet. 

Emellett figyelmetekbe ajánlanám ezt a nem mindennapi cikket Tutanhamonról. 

Aki olvassa Az írnok és a fáraót, azoknak üzenem: a határidő december 4! 

2018. november 5., hétfő

Nagy Lajos uralkodása

Kedves 6.b! 
Üdv ismét! Jó volt veletek ma újra találkozni, hiszen régen volt már az utolsó történelemóránk. 
A mai alkalommal I. Károly fiáról, Anjou Nagy Lajosról meséltem nektek. Bizonyos szempontból egyszerűbb dolga volt, mint édesapjának, hiszen az ország az övé volt, nem kellett belviszálytól tartania. Ugyanakkor öccse meggyilkolása miatt háborút indított Nápoly ellen, és ezt követően is sokat harcolt. 
Az órai PPT és az óravázlat is elérhető. Remélem alaposan felkészültök, ugyanis holnap felelés várható. 


Ui.: A képen a diósgyőri vár látható, mely lengyel királlyá választása után királyi rezidenciája lett.