2021. szeptember 30., csütörtök

Luxemburgi Zsigmond, Buda a középkorban

 Kedves 6. osztály! 

Az elmúlt héten nektek sem tudtam töriórát tartani. Ezért most, hogy már tudom, mit sikerült lejegyzetelnetek a távollétemben, megosztom veletek a PPT-ket és az óravázlatokat. 

Luxemburgi Zsigmond PPT, óravázlat

Buda PPT, óravázlat


A bésekkel már volt órám, holnap az ásokkal beszélem meg, hogy jövő héten hétfőn dolgozatot írtok az idei tanév első három leckéjéből (I. Károly, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond). Nagyon rövid, röpdolgozat lesz, de igyekezzetek alaposan felkészülni! 



Az őskori ember művészete, A termelés kezdete, Az első földműves közösségek

 Kedves 5. osztály! 

A múlt héten beteg voltam, így más tanárok helyettesítettek engem. A jegyzeteléssel ügyesen haladtatok, de aki esetleg - hozzám hasonlóan - hiányzott, azoknak megosztom a PPT-ket, óravázlatokat és az izgalmas mozawebes látnivalókat. 

Az őskori ember művészete PPT, óravázlat

A termelés kezdete PPT, óravázlat

Az első földműves közösségek PPT, óravázlat

Mozaweben pedig ezeket érdemes meglesni (akad közte olyan is, amire órán nem maradt időnk): 

Stonehenge

Dolmen

Őskőkori barlang

Altamira-barlang

Az emberré válás története I. II. III. 

Újkőkori település


2021. szeptember 21., kedd

Az ember fejlődése

Kedves 5. osztály! 

A mai alkalommal befejeztük az előző órán elkezdett diasort, az óra fennmaradó részében pedig mozawebes videókat, 3D-ket néztünk. 

A teljes PPT és az óravázlat is elérhető. A két osztálynak különböző házi feladatot adtam fel, figyeljétek az utolsó diákon azt, kinek szól a feladat! Mindenki csak a saját házi feladatát csinálja meg! 

Aki otthon újra megnézné ezeket az izgalmas tartalmakat, ide kattintva megteheti: 

Az emberré válás folyamata I. 

Ötzi, a felegyenesedett ember

Őskori eszközkészítési technikák

Samu, a vértesszőllősi előember

A videókat regisztráció után, a 3D-ket regisztráció és a szükséges extra program letöltése után tudjátok megnézni (ennek letöltését a 3D megnyitásakor felajánlja az oldal). 



2021. szeptember 20., hétfő

A reformkor nagyjai

 Kedves 7.a! 

A mai alkalommal befejeztük Széchenyi István munkásságának megtárgyalását, megnéztük mozaweben a Lánchídról készült 3D-t, majd a reformkor hasonlóan emblematikus személyiségeiről meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. Utóbbi a teljes lecke anyagát tartalmazza, aki otthon szeretné, befejezheti. 

Frissítés: A PPT-t kiegészítettem az előző óra anyagával!



2021. szeptember 17., péntek

Hitler hatalomra jutása

Kedves 8.a! 

A mai alkalommal belekezdtünk Adolf Hitler és a náci párt előretörésének történetébe. Sokan ismeritek ezt a történetet, ennek ellenére remélem, hogy újdonságokkal is szolgálhattam a mai órán. 

A PPT-ből csak annyit osztok meg veletek, ameddig jutottunk, az óravázlatot viszont teljes egészében elérhetővé teszem. Aki szeretné, otthon befejezheti. 

FRISSÍTÉS: A PPT-t kiegészítettem, így már a teljes lecke anyagát megtaláljátok benne! 



Az ember fejlődése

Kedves 5. osztály! 

A hét második óráján belekezdtünk az emberré válás folyamatának több millió évet felölelő folyamatába. Megosztom veletek a PPT-t és az óravázlatot is, utóbbit otthon leírhatjátok, befejezhetitek, ha szeretnétek. 

Házi feladatok: 

5.a: 

Írd le, az alábbi évszámok melyik évszázadban és évezredben történtek! 

Kr. e. 490, Kr. e. 31, Kr. u. 476, Kr. u. 1077, Kr. u. 1648

Szorgalmi: Nézz utána, milyen esemény történt ezekben az években!


5.b:

Készíts időszalagot eddigi életedről a füzetedbe! Jelölj rajta 5 fontos eseményt! 

Szorgalmi: Milyen tárgyi és írásos emléket őriznek a szüleid rólad, magukról vagy a nagyszüleidről? Aki legalább 5-öt gyűjt, pluszt kap! Hozd be a suliba megmutatni vagy készíts róluk képet és küldd el a renata.huszta@gmail.com emailcímre! 

Az órán megnézett filmet a hazánkban talált felegyenesedett emberről, Samuról pedig itt nézhetitek meg újra! 

Eddig csupa ügyes feleletet hallottam, mindenki ötöst kapott, remélem a jövő héten is folytatódik ez a jó széria. 😊


Nagy Lajos

Kedves 6. osztály! 

A mai alkalommal egy újabb Anjou uralkodóval, I. Károly fiával, Nagy Lajossal ismerkedtünk meg. A lovagkirály igazi megtestesítője volt ő, aki sokat harcolt, de ugyanakkor hazánk az ő uralma alatt is virágzott. 

A PPT és az óravázlat is elérhető, felelés pedig bármikor várható, szóval készüljetek! 



2021. szeptember 15., szerda

Széchenyi István

 Kedves 7.a!

A mai órán a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István életéről és munkásságáról meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. Felelés a következő órán már biztosan lesz, készüljetek! 




A nagy gazdasági világválság

Kedves 8.a! 

Ma az USA történelmébe lestünk bele picit, a gazdaság és a tőzsde működéséről meséltem nektek. A tőzsde összeomlásával az egész ország rettenetes helyzetbe került, milliók vesztették el munkájukat, életkörülményeik drasztikusan romlottak. 

A PPT és az óravázlat is elérhető, felelés pedig bármikor várható. 



2021. szeptember 14., kedd

Az időszámítás

Kedves 5. osztály!

A mai alkalommal megismerkedtünk a történelem egyik legfontosabb tényezőjével: az idővel. Megtanultuk, mit jelent a Kr.e. és a Kr.u., az 5.a-val pedig már azt is ki tudjuk számolni, hogy az 1511-ben történt esemény hányadik évszázadhoz tartozik (ezt a bésekkel a következő órán tanuljuk meg). 

A PPT és az óravázlat is elérhető. Továbbra is várom a lelkes, ügyes jelentkezőket, akik most még tét nélkül kipróbálnák a felelést. :)  



2021. szeptember 13., hétfő

Jó, hogy itt vagytok, kedves hetedikesek!

Kedves 7.a! 

Nagyon örülök, hogy ti is felkerestétek a blogot. Az első két óránk ismétléssel, a korábban tanultak felelevenítésével telt, ma azonban mi is elkezdtük az új témakörünket, ami nem más, mint a reformkor. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. 

Felelésre is készüljetek! 



2021. szeptember 10., péntek

Európa az első világháború után

Kedves 8.a! 

A mai alkalommal befejeztük az előző órán elkezdett leckét, immár a győztes országok helyzetéről és a mindennapokban könnyebbséget, szórakozást hozó újításokról is meséltem nektek. 

A PPT és az óravázlat is elérhető. 

A mai alkalommal még nem feleltettem, de szerdára már készüljetek, akkor már csak a passz ment meg a feleléstől. 😉



A történelem forrásai

Kedves 5. osztály! 

A csütörtöki óránkon megismerkedtünk a történelem legfontosabb szereplőivel: a történelmi forrásokkal. Ezek nélkül nem tudnánk semmit arról, mi történt elődeinkkel korábban.

A PPT és az óravázlat is elérhető. 

Kedden a bátrabbak már tehetnek egy próbát és jelentkezhetnek felelni. 😉





Drága hatodikosok, Isten hozott benneteket ismét!

Kedves 6.osztály! 

Köszöntelek benneteket ismét a blogon. Az év első órája egy beszabaduló szobával telt, nagyon örültem, hogy ilyen lelkesen vadásztátok a QR-kódokat a földszinti folyosón. Apropó, ha valaki talál egy rózsaszínt, kérem juttassa hozzám vissza, mert egy elveszett. Köszönöm. 😅

A hét második óráján pedig elkezdtük a hatodikos anyagot. Aki itt volt, megkapta a könyvtárból az új könyvet, erre kérem nagyon vigyázzatok! 

Az órai PPT és az óravázlat is elérhető. A házi feladat pedig a KRÉTA felületén is elérhető. A két kérdésre a választ a tankönyvi leckében találjátok meg! 



2021. szeptember 8., szerda

Nyolcadikosok, üdv újra a blogon!

Kedves 8.a! 

Szeretettel köszöntelek benneteket az új tanévben. Nem vesztegettük az időnket, az első órán rögtön új témakörbe és leckébe kezdtünk. 

A PPT és az óravázlat is elérhető (utóbbit órán még nem fejeztük be, de akinek van kedve, otthon leírhatja). 

Házi feladatként pedig a hetedikes munkafüzet 66. oldalán az első feladatot oldjátok meg. Akinek elveszett a munkafüzete, kérje el valakitől és másoljátok le az adott oldalt. 



2021. szeptember 7., kedd

Ötödikesek, de jó, hogy itt vagytok!

Kedves 5. osztály! 

Nagyon örülök, hogy ma megismerhettelek benneteket és rögtön két órát tölthettünk együtt. Köszönöm, hogy ellátogattatok az órán bemutatott töriblogra. 

Ígéretemhez híven megosztom veletek a mai PPT-t és az óra végi kedves-vicces videót

Akinek megtetszett a mozaweb, ide kattintva regisztrálhat és szemezgethet az ingyenesen elérhető videók, hangfelvételek és 3D-s modellek közül. Ha megérkezett a tankönyv, megbeszéljük, hogyan lehet a kóddal aktiválni az okos tankönyveteket (amiben minden leckénél megtalálhatóak ezek az extra tartalmak). 

Csütörtökön pedig belevágunk az évezredeket felölelő, fantasztikus utazásba! 😊



2021. szeptember 6., hétfő

Köszöntelek benneteket!

Drága budavárisok! 

A mai nappal a töriblog ismét megnyitja kapuit, minden fontos és hasznos dolgot megosztok veletek ezen a felületen! Remélem gyakran ellátogattok ide, hogy az órai tananyagon túl érdekes cikkeket, izgalmas mozawebes videókat/3D-ket lássatok! 

A színkódolás a felsőbbéveseknek nem változik: 

Az 5. osztály bejegyzései ZÖLDEK

A 6. osztály bejegyzései FEKETÉK

A 7. osztály bejegyzései PIROSAK

A 8. osztályé pedig KÉKEK lesznek. 

Vessük bele magunkat együtt a történelem izgalmaiba, kalandra fel! 😊